Kincs, ami van – Mindenki az adatokért, az adatok mindenkiért!

A citizen science, vagyis közösségi tudomány kifejezés azt az itthon is terjedő gyakorlatot fedi, amelynek lényege, hogy laikusokat, amatőröket integrál a tudományos kutatásba. Az elmúlt évtizedekben, részben a technológiai fejlődés adta lehetőségeknek is köszönhetően, világszerte egyre gyakrabban találkozhatunk közösségi tudomány projektekkel, mindenekelőtt a természettudományok, azon belül is a biológia és más élettudományok terén. Az ELKH ARP Kincs, ami van rendezvénysorozatának következő beszélgetésén a közösségi tudomány hazai gyakorlatáról, tapasztalatairól és természetesen az adatgyűjtéssel, adatmenedzsmenttel kapcsolatos kérdésekről, dilemmákról lesz szó. Meghívottaink különféle tudományterületekről kapcsolódnak a közösségi tudomány témaköréhez: Czeglédi Alexandra (ESSRG) környezetantropológus részvételi kutatási folyamatokkal, a civil tudomány elméletével és gyakorlatával foglalkozik; Gaálné Kalydy Dóra (MTA KIK) a könyvtártudományok területe felől közelítve lát rá a témára; Végvári Zsolt az Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének igazgatója az intézetükben zajló közösségi tudományos projektek gyakorlati tapasztalatait osztja meg velünk. moderál: Holl András (MTA KIK)

Az esemény hibrid formában kerül megrendezésre. Helyszín: HTK Jogtudományi Intézet, Tárgyaló A Zoom-linket emailen küldjük ki. Az esemény regisztrációhoz kötött.
Az esemény hivatalos Facebook eseménye itt található.

Kérjük, regisztráljonhttps://survey.sztaki.hu/index.php/246291?lang=hu oldalon 2023. április 19. 12:00 óráig.