Magyar Nyílt Tudományos Fórum I.

Az első magyar nyílt tudományos fórum 2021. május 28-án, online kerül megrendezésre 11:00 és 12:30 között. A programot az Európai Nyílt Tudományos Együttműködés, az EOSC kapcsán, a NI4OS-Europe (National Initiatives for Open Science in Europe) H2020-as projekt megbízásából szervezi a Kormányzati Fejlesztési Informatikai Ügynökség (KIFÜ) és a Debreceni Egyetem.

A szervezőkről

A KIFÜ elkötelezett a nyílt tudomány ügyének hazai előmozdításában, és a közelmúltban létrejött EOSC Associationban képviseli Magyarországot. A Debreceni Egyetem több éve rendszeresen tájékoztatja a kutatói közösséget a nyílt tudomány témában, az OpenAIRE hazai képviselője, az Openscience.hu oldal működtetője. Rendezvényünkkel párhuzamosan a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) szakértői csoportot hozott létre, hogy összeállítsanak egy white papert, amely iránymutatást ad a nyílt tudománnyal kapcsolatos kérdésekben.

 

A rendezvény célja

Az EOSC létrehozását 2015-ben az Európai Bizottság kezdeményezte azzal a vízióval, hogy egy olyan szövetségi alapú infrastruktúrát hozzon létre, amely támogatja és elősegíti a nyílt tudomány és innováció ügyét Európában és azon túl is. Az előkészítő munkálatok eredményeképpen 2020 végén megalakult az EOSC Association, melynek fő célja egy európai virtuális kutatástámogatási környezet létrehozása, amely lehetővé teszi az adatok tárolását, kezelését, elemzését és újrafelhasználását kutatási, innovációs és oktatási célra. A rendezvény segítségével az alábbi célkitűzések feltételeit teremtik meg a résztvevők:

  • A nemzeti és nemzetközi nyílt tudományos együttműködésben történő részvétel koordinációja
  • Hozzájárulás a nemzeti nyílt tudományos stratégia kidolgozásához és megvitatásához
  • Hozzájárulás az Európai Nyílt Tudományos Együttműködés (European Open Science Cloud, EOSC) és az európai adatinfrastruktúrákban való részvételhez. Aktív együttműködés a közös szövetségi EOSC-szolgáltatások meghatározásában, hogy optimálisan lehessen azt használni a már résztvevő tudományos közösségben, és folyamatosan terjedjen ki további új tudományos közösségekre és szolgáltatásokra
  • Egy nemzeti és európai adatalapú szövetség fejlesztésének ösztönzése, amely szövetség az adatokat előállítók, a kutatási infrastruktúrák, a nagy-sebességű kutatói hálózat és a legfejlettebb számítási rendszerek szövetségén alapul
  • Kutatási infrastruktúrák és digitális/elektronikus infrastruktúrák közötti szinergiák megtalálása és kihasználása

A rendezvényen történő részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni május 27-ig lehet.


 

Regisztráció

KIFÜ: Megtartották az első Nyílt Tudományos Fórumot

 

dátum

2021 máj 28
Lejárt!

időpont

11:00 - 12:30

kategória

időpont

The event is finished.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük