Pro

Dokumentumok láthatósága és hatása nő

A nyíltan elérhető tartalmak legjelentősebb előnye a láthatóság és a hatás növekedése.

A láthatóság azt a valószínűséget jelenti, amellyel a dokumentum megtalálható, vagyis a hozzáférés kiterjedtségére utal, a hatás pedig a dokumentum újrafelhasználását jelenti a további kutatásokban és az eredmények beépülését a tudományos kommunikációba.

Az eredmények láthatósága és a hatása hozzájárulnak a szerzők, illetve intézményeik ismertségéhez.

A nyílt hozzáférés elősegíti a szövegek könnyebb internetes elérését. A globális rendelkezésre állás erőteljesebb felhasználáshoz vezet, amely növeli a hivatkozások számát. Tanulmányok igazolják, hogy szakterülettől függően bizonyos nyílt hozzáférésű publikációk akár háromszor magasabb hivatkozási értéket is elérhetnek, emellett sokkal korábban is hivatkoznak rájuk. (pl. Harnad und Brody: Comparing the Impact of Open Access (OA) vs. Non-OA Articles in the Same Journals)

Gyors, ingyenes információhoz jutás

Az interneten keresztül nyíltan hozzáférhetővé tett információk könnyen megtalálhatóak és rögtön elérhetőek a tudósok, hallgatók és az érdeklődő nyilvánosság számára.

Az információk a világ bármely részéről, internet csatlakozással kényelmesen használhatók. A nyílt hozzáférésű publikációk a kézirat beadása után rendszerint gyorsabban megjelennek, mint a hagyományos publikációs modellben, mivel az elektronikus forma gyorsabb szerkesztői beavatkozást, szakmai bírálatot és megjelenítést tesz lehetővé, és elmarad a nyomtatásra és terjesztésre fordított idő.

A nyílt hozzáférésű tartalmak elérhetősége világszerte ingyenes. Emiatt fejlődő országok lakosai is hozzájutnak, ami a fejlődésüket segítheti elő. 

A keresőrendszerek releváns találatként szerepeltetik

A nyílt hozzáférésű dokumentumokat az internet keresőmotorjai (pl. Google, Google Scholar) megtalálják. Az optimális láthatóság és a tudományos hatás akkor biztosított, hogy ha az adott szakterületnek a tudósai valóban gyakran használják azokat a keresőszolgáltatásokat, amelyek a közös keresőfelületeken találhatóak, mint pl. BASE vagy MeInd.

Mivel a nyílt hozzáférésű dokumentumok a nemzetközi szabványoknak megfelelő metaadatokkal, absztraktokkal és kulcsszavakkal vannak ellátva, ezért ahogy az internetre felkerülnek, világszerte kereshetőek és megtalálhatóak. Ugyanakkor nemzetközi keresőmotorokon és könyvtári katalógusokon keresztül is megtalálhatóak. A találatok relevanciája rövid időn belül eldönthető a kutató számára a dokumentumba való azonnali betekintéssel.

A repozitóriumok összekapcsolódása és a rájuk épülő többletszolgáltatások (pl. értesítések, citáció, hivatkozás) növelik a dokumentumok használatát, hatását és láthatóságát. A nyílt elérésű dokumentumok hivatkozásai (Open Citations) pl. aktuálisabb és teljesebb képet mutatnak a tudományos ismeretek újrafelhasználásáról és további fejlődéséről, mint a hagyományos szolgáltatások, pl. SCOPUS vagy Web of Knowledge, amelyek csak a hagyományosan publikált dokumentumokat értékelik.

A digitális dokumentumok előnyösek

A digitális dokumentumok

  • közvetlenül és bármikor elérhetők;
  • könnyen tárolhatók, másolhatók, továbbíthatók, nyomtathatók, és újabb dokumentumok alapjául szolgálnak;
  • nincsenek terjedelmi korlátoknak alárendelve, és könnyen lehet más anyagokra (audio-, videodokumentumok, adatok, programok) utalni velük, amelyek a kutatási eredmények dokumentációját, illusztrációját, hitelességét és a bennük való elmélyülést szolgálják;
  • jelentősen felgyorsítják a publikációs folyamatot, ugyanis a nyílt hozzáférésű publikációknál a szerkesztők a kéziratbenyújtás és az elfogadott dokumentum publikálása között rendszerint rövid határidőt szabnak meg;
  • megkönnyítik a közös munkát, és lehetővé teszik a webalapú együttműködést kutatási beszámolók készítésekor.

Hozzájárul folyóiratkrízis megoldásához

A nyílt hozzáférés támogatja az információellátást egyrészt technikailag, mivel a közvetlen hozzáférés lehetőségével a beszerzés és az időveszteség elmarad.

Másrészt a nyíltan hozzáférhető dokumentumok egyre növekvő részénél az információszerzés egyszerűbb, gyorsabb, teljesebb körű és autentikusabb.

folyóiratkrízis miatt napjainkban a könyvtárakban egyre kevesebb folyóirat áll rendelkezésre, mivel a magas előfizetési költségek miatt a könyvtárak lemondják előfizetéseiket. Az orvostudományi, természettudományi és a műszaki tudományok folyóiratainak költségei az elmúlt húsz évben megnégyszereződtek, miközben a könyvtárak költségvetése gyakorlatilag nem változott. Az így keletkező információhiányra kínál megoldást a nyílt hozzáférés elterjedése.

A könyvtárak a nyíltan hozzáférhető tartalmakat szolgáltatásaik kiegészítéseként kínálják, így pl. az Elektronische Zeitschriftenbibliothek (EZB) majdnem 50%-ban tartalmaz nyílt hozzáférésű folyóiratokat.

Elősegíti az interdiszciplináris együttműködéseket

A tudományos információforrások összekapcsolódása elősegíti a tudomány nemzetközivé tételét, és ebben a folyamatban a nyílt hozzáférésnek kulcsszerepe van.

A nyílt hozzáférésű tartalmak globális ingyenes elérhetősége lehetővé teszi a szegényebb országok számára, hogy kutatásaikhoz releváns tudományos információkhoz jussanak.

Az open access mozgalom segít abban, hogy túllépjünk a digitális megosztottságon, és hogy minden ország hozzáférjen a világ tudományos közösségének kutatási eredményeihez.

A nemzeti nyelven íródott szövegek a bölcsész- és társadalomtudományok terén továbbra is vezető szerepet töltenek be. Azonban, ha egy idegen nyelvű szöveg online ingyenesen elérhető, nő az esélye annak, hogy észreveszik, még akkor is, ha nem rendelkezik angol nyelvű absztrakttal.

A tudományos dokumentumok egyidejű nemzetközi jelenléte fokozott együttműködésre készteti a tudósokat, egyben gyorsítja a kutatási folyamatokat, hiszen a szerzők azonnali visszajelzéseket kapnak kollegáiktól.

A nyílt hozzáférés az interdiszcipliáris együttműködést is elősegíti, a tudósok más területeken születő új információkra is felfigyelnek, amelyekkel a hagyományos publikációk esetén esetleg nem is találkoztak volna.

Hozzájárul a kutatás hatékonyságának növekedéséhez

A nyílt hozzáférés a komplex kutatási kérdések, problémák közös megoldásának ideális keretét adja. A fizikában és matematikában gyakran használt arXiv és más repozitóriumok gyorsan biztosítanak anyagokat a kutatási eredményekről való tudományos vitához.

Szerzői jogok 

A nyílt hozzáférésű dokumentumok szerzői jogilag ugyanúgy védettek, mint a hagyományos publikációk.

Az OA kiadókkal és folyóiratokkal történő szerződéskötés során a szerzők a legtöbb esetben csak egy egyszerű, de nem kizárólagos használati jogot ruháznak át a kiadókra illetve folyóiratra. Így továbbra is jogukban áll értékesíteni munkáikat.

Az olyan speciális nyílt tartalom licenszek, mint a Creative Commons vagy a Digital Peer Publishing licensz lehetővé teszik a szerzők számára, hogy a használati jogok határát ők maguk határozzák meg.

A közpénzekből finanszírozott kutatási eredmények nyíltan hozzáférhetők

A nyílt hozzáféréssel a közpénzekből finanszírozott kutatási eredmények online ingyenesen hozzáférhetők és nincs szükség arra, hogy a tudományos intézmények meg- vagy visszavásárolják azokat a kiadóktól.

Gyakran hallani azt a kritikát, hogy a köznek háromszor kell megfinanszíroznia a kutatást: a közpénzekből fizetett tudósok kutatnak és publikálnak, eredményeiket ugyancsak a közpénzekből finanszírozott tudósok értékelik a szakmai bírálat (peer review) folyamatában, mielőtt egy olyan folyóiratban jelennének meg, amelyet a közpénzekből finanszírozott könyvtáraknak és intézményeknek kell megvásárolniuk a kiadóktól a tudományos kommunikációs ciklus lezárásaként.

Gondoskodik a dokumentumok hosszú távú eléréséről

A dokumentumszervereken a dokumentumok hosszú távú archiválása garantált, amelyet a személyes vagy intézményi honlapokon történő közzététel esetén nem mindig biztosított.

A szövegek állandó elérhetőségét az ún. állandó azonosítók, egységes erőforrás nevek (URN, PURL, DOI, stb.) szavatolják, amelyek függetlenek a dokumentum konkrét tárolási helyétől.

A dokumentumok hosszútávú kezelésére a hosszú távú archiválás eljárásait használjuk (pl. kopal).

Támogatja az IT-alapú hálózati munkakörnyezet kialakítását

A hagyományos publikációs rendszerek az e-science-projektekkel ellentétben kevésbé nyitottak, a használati jogok kezelése több szükséges szervezési és műszaki eljárást követel meg.

Ezzel szemben a nyílt hozzáférés lehetővé teszi az információkhoz való problémamentes hozzáférést egy adott e-Science alkalmazás munkafolyamatain belül is.

Vagyis az OA fontos infrastrukturális előfeltétele az e-science-nak, amely a maga során olyan kontextust teremt az OA dokumetumoknak, amely láthatóságukat és hasznosításukat növeli.

Az OA repozitóriumok és a e-Science adatrepozitóriumok integrációja új lehetőségeket nyit az interdiszciplináris együttműködések terén.

Biztosítja az elsőbbséget

Elsőbbséget leginkább a preprintek biztosítanak a szerzőknek.

A publikációt egy adott folyóirat akár vissza is utasíthatja, a preprint közzététele már szavatolja pl. a szabadalmaztatás kérdésében felmerülő elsőbbségi közlésre utaló vitákat.