Többezer jogvédett anyag vált nyíltan hozzáférhetővé a tanárok számára

Az 1923-ban keletkezett alkotások mind nyilvánossá váltak.

A tanárok, főleg az irodalom és a bölcsészettudományok területén gyakran hagyatkoznak  híres irodalmi művekre, filmekre, melyeket feldolgozhatnak a tanítványaikkal. Felmerül a kérdés, hogy ezek az anyagok másolhatók-e, és hogyan válnak elérhetővé a tanulók számára?

Január 1-től több ezer jogvédett anyagot már nem érintenek ezek a kérdések. Az 1923-ban levédett munkák mind nyilvánossá váltak, tehát bárki által ingyenesen és külön engedély nélkül újrafelhasználhatók lettek.

Ez a tanárok számára is új utakat nyit meg. Könnyedén oszthatnak meg verseket, filmeket, könyveket, vagy akár kottákat is tanítványaikkal anélkül, hogy a szerzői jogok miatt kelljen aggódniuk.

Miért telt ez csaknem száz évbe?

1999-ben a kongresszus elfogadta a szerzői jogok meghosszabbításáról szóló törvényt, amely további 20 évet adott a korlátozásnak. Így az 1922-es és 1923-as művek között két évtizedes különbség keletkezett, hiszen a 1922-es alkotások 1998-ban nyilvánossá váltak, míg az 1923-as művekre érvényes volt a hosszabbítás.

Az online oktatástámogató oldalak megjelenése, melyek lehetővé teszik különböző anyagok csoportos megosztását csak mégjobban elbizonytalanította a szakmabelieket. Többen nincsenek tisztában azzal, hogy egyes művek felhasználása még oktatási célból is sértheti  az alkotó jogait. Korábban is volt lehetőség jogvédett anyagok részleteit felhasználni úgynevezett fair módon, – kritikai megközelítéssel, kutatási vagy oktatási célra, – viszont ennek jogi háttere legalább olyan bonyolult, mint az alapvető szerzői jogi kérdéskör.

A nyilvánosság nemcsak a megosztást teszi lehetővé, hanem alapvetően a hozzáférést is. Az anyagok ingyenesen digitalizálhatók és archiválhatók online. A Duke University össze is gyűjtött néhány ismert címet: https://law.duke.edu/cspd/publicdomainday/2019/

A HathiTrust pedig ötvenezres listát állított össze nyilvános anyagokból: https://babel.hathitrust.org/cgi/ls?a=srchls;c=149827760;q1=*

Forrás: http://blogs.edweek.org/teachers/teaching_now/2019/01/public_domain_day.html

Megosztás