Mennyibe kerül a tudás és ki fizeti meg az árát? Így gondolkodik a világ a nyílt hozzáférés jövőjéről
2026.10.22.A tudományos tudás létrehozása és megosztása sosem volt ingyenes. De vajon ki fizeti meg az árát? A kutatók, az egyetemek, az adófizetők vagy éppen azok, akik nem engedhetik meg maguknak a publikálást? És mit jelent mindez egy olyan világban, ahol már nemcsak a tudományos cikkek, hanem a kutatási adatok és a digitális lábnyomunk is komoly gazdasági értéket képviselnek? A 2026. október 19-25. között megrendezett International Open Access Week idei témája, a „The Cost of Knowledge” – vagyis „A tudás ára” – ezekre a kérdésekre irányítja a figyelmet.
A nyílt hozzáférés nem feltétlenül jelent ingyenességet
Az elmúlt két évtizedben a nyílt hozzáférés alapvetően alakította át a tudományos kommunikációt. Egyre több kutatási eredmény érhető el szabadon, de a hozzáférés költsége sok esetben egyszerűen áthelyeződött: az előfizetési díjak helyett a szerzők vagy intézményeik fizetnek közlési díjat (APC).
Mindeközben a kutatók többnyire külön díjazás nélkül végzik a szakmai bírálatot (peer review-t) és a szerkesztői munka jelentős részét, a tudományos platformok pedig egyre nagyobb mennyiségű adatot gyűjtenek a kutatási tevékenységről.
Az idei Open Access Week ezért már nem csupán azt kérdezi, hogyan tehetjük ingyenesen olvashatóvá a tudományos eredményeket. Sokkal inkább azt, hogy ki finanszírozza, ki irányítja és ki profitál a tudományos kommunikáció rendszeréből.
A világ különböző pontjain szervezett rendezvények pedig meglepően eltérő válaszokat adnak.
Egy téma, sokféle megközelítés
Egyesült Államok: lehet-e publikálni díjak nélkül?
A Harvard Egyetemen a Diamond Open Access került a középpontba. Az október 20-i No Fees? No Problem: Advancing Diamond Open Access rendezvény azt vizsgálta, hogyan működhetnek olyan tudományos publikációs rendszerek, amelyek sem a szerzőktől, sem az olvasóktól nem kérnek díjat.
A Peer Community In és a Lyrasis közösségi finanszírozási kezdeményezései arra mutatnak példát, hogy a tudományos kommunikáció nem feltétlenül igényel hagyományos, publikációnként fizetendő díjakra épülő üzleti modellt.
A kérdés azonban nem az, hogy a publikálásnak vannak-e költségei, hanem az, hogy ezeket ki és milyen módon finanszírozza.
Németország: amikor a tudásért az adatainkkal is fizetünk
A Karlsruhei Technológiai Intézet (KIT) egészen más oldalról közelíti meg a témát. Egyik rendezvényük a tudományos platformokon zajló adatkövetést (data tracking) vizsgálja.
Amikor egy kutató szakirodalmat keres, cikkeket olvas vagy adatbázisokat használ, digitális nyomokat hagy maga után. Ezek az információk üzleti értékkel rendelkezhetnek, miközben felhasználásuk adatvédelmi és tudományos szabadsággal kapcsolatos kérdéseket is felvet.
A KIT további programjai a kutatási adatok megosztásával és a közösségileg működtetett publikációs infrastruktúrákkal foglalkoznak.
A német példa fontos kérdést vet fel: valóban ingyenes-e a hozzáférés, ha közben a kutatási szokásainkról keletkező adatokkal fizetünk érte?
Latin-Amerika: kié a tudás, és ki dönt a felhasználásáról?
Latin-Amerikában a nyílt hozzáférésnek komoly hagyományai vannak. A régió számos tudományos folyóirata régóta egyetemek és közintézmények támogatásával, szerzői és olvasói díjak nélkül működik.
A Latin-amerikai Társadalomtudományi Tanács (CLACSO) ötnapos rendezvénysorozata ezért a tudás közjavainak piacosítását, a technológiai önrendelkezést és a tudományos rendszerek közötti egyenlőtlenségeket állítja középpontba.
A programban a mesterséges intelligencia és a tudományos adatok felhasználása is hangsúlyos szerepet kap.
A latin-amerikai megközelítés szerint nem elegendő megnyitni a tudományos eredményeket. Azt is biztosítani kell, hogy a különböző országok, nyelvek és kutatói közösségek valóban részt vehessenek a tudás létrehozásában és a tudományos kommunikáció alakításában.
Botswana: a hozzáférés mellett a publikálás lehetősége is számít
Botswanában a könyvtári konzorcium, az egyetemek és az EIFL közös webináriumon mutatják be a publikációs díjak nélküli nyílt hozzáférés lehetőségeit.
A Diamond Open Access különösen fontos lehet azokban a kutatási környezetekben, ahol a magas APC-díjak jelentős akadályt jelentenek.
Hiszen attól, hogy egy kutató ingyenesen elolvashatja mások eredményeit, még nem biztos, hogy saját kutatásait is meg tudja jelentetni a nemzetközi tudományos kommunikációban.
A valódi nyitottsághoz nemcsak a tudáshoz való hozzáférés, hanem a tudás megosztásának lehetősége is hozzátartozik.
Horvátország és Finnország: ki tartja fenn a nyílt tudományt?
A horvátországi Ruđer Bošković Intézet beszélgetésének már a címe is sokatmondó: Diamonds Are Forever, but Are They Sustainable?
A résztvevők azt vizsgálják, hogyan lehet hosszú távon fenntartani a Diamond Open Access folyóiratokat, amelyek ugyan nem kérnek publikációs díjat, de működtetésük szakembereket, technológiai infrastruktúrát és folyamatos intézményi támogatást igényel.
Finnországban, a Tamperei Egyetemen szintén a közösségi kontroll és a fenntarthatóság kerül előtérbe. A nyílt tudományról szóló programsorozat a repozitóriumok, a nyílt oktatási anyagok és az önarchiválás jelentőségét is bemutatja.
A két ország megközelítése ugyanarra a felismerésre épül: a nyílt tudomány nem költségmentes tudomány, hanem más finanszírozási és működtetési logikát igényel.
A mesterséges intelligencia újraírja a tudás áráról szóló vitát
Az idei rendezvények egyik visszatérő témája a mesterséges intelligencia. A tudományos publikációk és kutatási adatok ugyanis nemcsak a kutatók számára értékesek: egyre fontosabb erőforrást jelentenek az MI-rendszerek fejlesztésében is.
Ez új kérdéseket vet fel. Ki rendelkezhet a nyíltan hozzáférhető tudományos tartalmak felhasználásáról? Hogyan ismerhető el a kutatók munkája, ha eredményeik kereskedelmi MI-szolgáltatások fejlesztéséhez járulnak hozzá? És hogyan biztosítható, hogy a közpénzből létrehozott tudás társadalmi haszna ne kizárólag néhány technológiai szereplőnél jelentkezzen?
Mindehhez hozzáadódik a digitális infrastruktúrák fenntartásának és az MI-rendszerek működtetésének környezeti költsége is.
A tudás ára tehát ma már jóval többet jelent a folyóirat-előfizetéseknél és a publikációs díjaknál. Az adatok feletti rendelkezésről, a digitális infrastruktúrák tulajdonlásáról és a tudományos közösségek önrendelkezéséről is szól.
És mit jelent mindez Magyarországon?
A nemzetközi példák számunkra is ismerős problémákat vetnek fel. A hazai kutatóintézmények és egyetemek egyszerre szembesülnek a kiadói költségek növekedésével, a Read & Publish megállapodások korlátaival és a nyílt tudományos infrastruktúrák fenntartásának kihívásaival.
Ugyanakkor vannak saját eszközeink is a tudományos kommunikáció alakítására. A hazai intézményi repozitóriumok, a Diamond Open Access folyóiratplatformok, a kutatásiadat-repozitóriumok és a nemzetközi nyílt infrastruktúrákhoz, például az OpenAIRE-hez és EOSC-hoz való kapcsolódás mind azt szolgálják, hogy a tudományos közösség ne csupán használója, hanem aktív alakítója legyen a rendszernek.
A kérdés ezért Magyarországon sem egyszerűen az, hogy mennyit költünk a tudományos publikálásra. Hanem az is, hogy ezekből a forrásokból mennyi szolgálja a saját, közösségi irányítású, hosszú távon fenntartható tudományos infrastruktúráinkat.
A tudásnak mindig van ára. De ki fizeti meg?
Az idei Open Access Week nemzetközi programjai jól mutatják, hogy nincs egyetlen, mindenhol alkalmazható válasz.
Az amerikai egyetemek a díjmentes publikációs modelleket keresik, Németországban az adatkövetés kérdéseit vizsgálják, Latin-Amerikában a tudományos önrendelkezést hangsúlyozzák, Afrikában a méltányos publikálási lehetőségek kerülnek előtérbe, Európa több országában pedig a közösségi infrastruktúrák fenntarthatósága áll a viták középpontjában.
A közös felismerés mégis egyértelmű: a nyílt hozzáférés önmagában nem garantál méltányos tudományos kommunikációt.
A következő nagy kérdés már nem csupán az, hogyan tehetjük szabadon hozzáférhetővé a tudást, hanem az, hogyan biztosíthatjuk, hogy annak létrehozásában, megosztásában és hasznosításában mindenki méltányosan vehessen részt.
A nyílt tudomány jövőjét nem az határozza meg, hogy sikerül-e megszüntetnünk a hozzáférés költségeit, hanem az, hogy képesek vagyunk-e olyan rendszert működtetni, amelyben a tudás létrehozásának terhei és az abból származó előnyök méltányosabban oszlanak meg.
Vélemény, hozzászólás?