A Rights Retention Strategy, avagy a szerzői jogok megtartására vonatkozó stratégia egy olyan szerzői gyakorlat, melynek során a szerző a publikálás során gondosan ügyel arra, hogy a kézirat legalább egyik verziójához – ideális esetben az összes változathoz megtartsa a szerzői jogait.
A zöld út egy speciális változatáról van szó, ahol egy nyílt licensz segítségével a kézirat elfogadott verziójának jogait megtartjuk. A kezdeményezés a cOAlition S finanszírozói csoport tagjaitól származik, melyet azzal indokoltak, hogy a publikációs szolgáltatások nem jogosítják fel a kiadókat arra, hogy az elfogadott verzió jogaival rendelkezzenek, ennek a szerző tulajdonában kell maradnia. A publikációs szolgáltatásokat díj ellenében kellene tudnunk igénybe venni, nem pedig a szerzői jogokkal kellene értük „fizetnünk”. (A nyílt levél a kutatók felé itt olvasható el.)
Ezzel a módszerrel két különböző licensszel látjuk el a tudományos közleményt: a szerzői jogokat a publikált változat esetében átadjuk a kiadónak, viszont az elfogadott verzió jogait megtartjuk.
Előfizetéses vagy hibrid folyóriratokban történő publikálás során a következő nyilatkozatot tesszük:
A nyílt hozzáférés érdekében a szerző CC BY közszerzői jogi licencet alkalmaz a jelen beküldésből eredő, elfogadott kézirat verzióra.

A jogok megtartásával kapcsolatos gyakorlatban kulcsfontosságú a megfelelő licensz kiválasztása.